Posts by helsinki_biz | Magyar Helsinki Bizottság
×

Sütik kezelése

ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42
blog-grid

Nyolc magyar civil szervezet közös jelentéssel járult hozzá az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentéséhez. A 2019-re vonatkozó jelentés a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető problémákat azonosított Magyarországon, a helyzet pedig a konzultációban részt vevő civil szervezetek szerint 2020-ban tovább romlott.

Tovább

A projekt a terheltek és az ügyészség közötti együttműködés azon formáit vizsgálja az Európai Unió egyes tagállamaiban, amelynek keretében a gyanúsítottak vagy a vádlottak lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. Az Európai Bizottság által támogatott, nemzetközi, több országot lefedő kutatási projektet a Fair Trials koordinálja, abban a Magyar Helsinki Bizottság partnerként vesz részt.

Tovább
blog-grid

Az Iránból menekülő R.R.-t, állapotos afgán feleségét és három kisgyermeküket majd négy hónapon át tartották fogságban a röszkei tranzitzónában. Ezalatt a családfőt éheztették is. Ma az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy jogellenesen tartották őket fogva. Emellett a magyar állam megsértette a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát is. Az öttagú családnak a Magyar Helsinki Bizottság biztosított jogi képviseletet.

Tovább
blog-grid

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka ma indítványozta az uniós bíráknak, hogy marasztalják el a magyar államot a menedékjog elfogadhatatlan korlátozása és a menekülők segítésének bűncselekménnyé nyilvánítása miatt. A Magyar Helsinki Bizottság üdvözli az indítványt. A civil jogvédő szervezet már a 2018. június 20-iki parlamenti szavazás napján leszögezte: ezek a szabályok az uniós joggal is ellentétesek.

Tovább
blog-grid

A november 11-én bevezetett korlátozó intézkedések a tüntetés minden formáját betiltották. A szabályszegőket rettentően magas bírságokkal fenyegetik. Mára Magyarország az elszigetelt kivételek közé tartozik a szükségtelen és aránytalan alapjogsértés fenntartásával. A Magyar Helsinki Bizottság alkotmányjogi panaszmintát tett közzé, amivel bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhat, ha a totális tiltás miatt nem gyakorolhatja alapjogát.

Tovább
blog-grid

A koronavírus-járvány alatt végzett tevékenységéért hétfőn délelőtt vette át az Európai Unió idei civil szolidaritási díját a Magyar Helsinki Bizottság. Az elismerést az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ítélte oda a hazai civil jogvédő szervezetnek. Az utóbbi öt évben a kilencedik jelentős nemzetközi elismerése ez a Magyar Helsinki Bizottság nemzetközi szinten is kimagasló munkájának.

Tovább
blog-grid

Nyolc éve indult eljárásban hozott egyhangú ítéletet a strasbourgi bíróság. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta: a fokozott rendőri ellenőrzésnek, az annak keretében végrehajtott igazoltatásnak és ruházat-átvizsgálásnak nincs korlátja a magyar jogban. Ez pedig a jogállamisággal összeegyeztethetetlen. Az ügy kérelmezőjét a Magyar Helsinki Bizottság képviselte az eljárásban.

Tovább
magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.